Anti a karácsonyi díszkivilágításban fürdő ház kéményébe kapaszkodott. A kormos téglák összemaszatolták vékony, sápadt kezét, miközben göcsörtös fekete karmával bevéste a nevét az érdes felületbe. Tetszett neki ez a kifejezetten hegyes tetejű kóceráj. Hogy kifejezze, igényt tart rá, amolyan foglaló gyanánt háromszor ráköpött a délutáni ónos esőtől csúszós cserepekre. Habzó nyála kénesen bűzölgő, komótos füstölgésbe kezdett, miközben ő maga a csatornába kapaszkodva, kissé merev mozdulatokkal leereszkedett a ház udvarára.

Az is tetszett neki. Főleg az utcáról a bejáratig hosszasan kanyargó, csodaszép fűzfákkal keretezett, leaszfaltozott feljáró. Könnyedén el tudta képzelni, amint a hozzá érkező, kárhozatra jutott lelkek kulturált körülmények között sorakoznak rajta, mielőtt befalja őket. A szép környezet talán egy egészen kicsikét enyhíti azt az elképzelhetetlen fájdalmat, amint éles fogai apró cafatokra tépik a lelkek fátyolszerű anyagát.

Anti oldalra billentett fejjel a fűzfasorra hunyorgott. Az ágakra aggatott fényfüzérrel még szebbé tehetné a panorámát. Persze csak akkor teheti igazán az otthonává a helyet, amikor beteljesedik a prófécia, és eljön az ő ideje. Nostradamus szerint ez csupán a következő századfordulón esedékes, ám a Sátán szerint már jövő héten kedden, délután három óra tizenhárom perckor. Akárhogy is, egyszer vége szakad az évtizedek óta tartó semmittevésének, és már előre tartott az egész hercehurcától. 

Anti unottan felsóhajtott, majd a ház egyik ablakához lépett. Már éppen bekukucskált volna rajta, amikor egy érdes, forró kéz ragadta meg a vállát.

– Ejnye, fiacskám! Már vagy ezerszer megmondtam neked, hogy addig semmi keresnivalód az emberek között, amíg nem teljesedik be a prófécia.

Anti duzzogva lesett fel görnyedt, törött szarvú tanítójára.

– Belzebub bácsi! – nyafogott türelmetlenül. – Otthon olyan unalmas. Az emberek decemberben különösen kitesznek magukért. Minden olyan színes, fényes, szeretetteljes és…

Belzebub egy szigorú pillantással Antiba fojtotta a szót.

– Á, már értem! Már megint a szeretet után kujtorogsz, mi, te Sátán fattya?

Anti lesütötte sárga szemét. 

– Sajnálom, de karácsonykor valahogy olyan sok van belőle, hogy még a szobámban is érzem a szagát – dünnyögte szégyenkezve.

– Ebben igazad van, kölyök. Én is érzem. Alig várom a januárt. Olyankor majdnem minden vérrel, belső szervekkel, meg egyéb undormánnyal töltött szőrös zsírzsákból kifogy a szeretet. Most azonban túlcsordul bennük. Okádnom kell tőle.

És valóban. Ahogy Anti a jó öreg Belzebubra nézett, észrevette, hogy a szokásos vérvörös színe helyett a pikkelysömörös bőre inkább zöldes árnyalatban pompázott. Hatalmas, szőrös kezével egy igazán apró zsebkendőt tartott az orra elé. A fehér anyagba a „B” monogramot hímezték. Belzebub felesége nem szerette, ha a férje holmija összekeveredik a pokol többi hercegének a holmijával. Anti megesküdött volna rá (már ha nem gyulladna ki tőle a nyelve), hogy a melegítőnadrágjában is ott virított tanítója nevének a kezdőbetűje. 

És várjunk csak…

– Belzebub bácsi, miért vagy melegítőben?

Az öreg megvonta a vállát.

– Sátán annyira sürgetett érted, hogy nem volt időm felöltözni. Egyébként Abaddon jön nekem eggyel, mert ma neki kellett volna vigyáznia rád, de túlságosan lusta hozzá – jegyezte meg Belzebub rosszallón, aztán legyintett. – No de mindegy is! Menjünk haza, mielőtt még tényleg elhányom magam ettől a sok szeretettől.

Azzal előkapott egy vékony láncon fityegő kecskeszarvat a melegítője zsebéből, és a ház falába karcolt vele egy pentagrammát. A szimbólum hirtelen lángra kapott, velőtrázó sikolyok kíséretében ajtóvá alakult.

Az ajtó keserves nyikorgás közepette kitárult előttük.

– Meg kéne olajozni a nyamvadt pántjait – morgolódott Belzebub, miközben belépett rajta, Anti pedig kissé csalódottan követte.

Mielőtt az átjáró bezáródott volna mögöttük, még látta, ahogy a házban lakók egy feldíszített karácsonyfa mellett ülnek, és dülöngélve nevetnek valamin. A hangjuk majdnem elnyomta a Pokolban raboskodó lelkek jajveszékelését. De csak majdnem.

– Belzebub bácsi? – szólalt meg kisvártatva Anti, miközben lefelé haladtak az Infernóba vezető, fáklyákkal megvilágított rozoga lépcsősoron. Súlyos lépteik patkányok ezreit késztették menekülésre. 

– Mi van, kölyök? – mordult rá Belzebub olyan ellenségesen, hogy egy röpke pillanatra elbizonytalanította Antit. Végül a kérdés csak azért is kikívánkozott belőle.

– Szerinted az én születésnapomból lehet karácsony?

Belzebub megbotlott. Ha Anti nem kapja el a könyökénél fogva, akkor az öreg egészen a Sátán trónjáig bukfencezik. Noha halhatatlan volt, a vénséges csontjai nem köszönték volna meg az artistamutatványt. 

– Úgy vélem, Jézus levédette a karácsonyt, szóval rengeteg jogi marhasággal járna, ha a te születésnapodat is így neveznénk – szólalt meg végül kissé bizonytalanul, majd tovább indult, Anti pedig sietve követte.

– És ha nem így hívnánk, de ugyanúgy díszítenénk karácsonyfát és megajándékoznánk egymást?

Belzebub mindkettőjük érdekében elengedte hegyes füle mellett a fiatal kölyök kérdéseit. 

– Már vége van a karácsonynak – legyintett bosszankodva. – Most a szilveszter következik. Petárdák, virsli, meg lencse.

– Ez a Szilveszter Jézus rokona? – kíváncsiskodott Anti, mire a vénséges tanára kinevette.

– Dehogy, te Sátán fattya! Szilveszter az év utolsó napja. Ekkor várják az új évet.

Anti egy darabig a gondolataiba mélyedve, csendben követte Belzebubot, aztán határozottan megszólalt.

– Ha apámnak igaza lesz, és tényleg a jövő héten kedden teljesül be a prófécia, akkor magamnak akarom azt a napot.

Belzebub kuncogva pislantott Antira.

– Ki kell, hogy ábrándítsalak, fiam. Január hatodika Gáspár, Menyhért és Boldizsár, vagyis a háromkirályok napja. 

– Kit érdekelnek holmi királyok! – csattant fel Anti ádázul vicsorogva. – Az én napom lesz és kész!

Belzebub egészen elérzékenyült. A kölyök végre valahára nem a szeretetről faggatózott, hanem az irigység beszélt belőle. Nagyon úgy tűnt, hogy a Pokol hét hercege közül csupán ő maga vette komolyan a tanári szerepkörét.

Ahogy a kölyök felé fordult, és büszkén meglapogatta a vállát, rusnya képén visszataszító vigyor terült szét.

– Ha az Antikrisztus január hatodikát akarja, akkor meg is kapja.