A reformkor előtti időszak legismertebb folyóirata az 1817-től megjelenő Tudományos Gyűjtemény volt. 1828-ban, a tudomány haladása iránt érdeklődők az I. kötetben figyelemfelkeltő értekezést olvashattak Az állati Magnetismus nyomairól a régiségben címmel. Az értekezés szerzője Cselkövi-ként írta magát alá, keresztnév nélkül. Ilyen nevű/álnevű író még nem szerepelt a TGY szerzői között. S már most elárulhatom, hogy a későbbi kötetekben – a TGY utolsó kötete 1841-ben jelent meg – sem találkozunk Cselkövi nevével. Sőt, amikor az 1893-ban kiadott Pallas Nagy Lexikona az álnév címszóban felsorolta a hazai irodalomban ismertebb álneveket, a Cselkövi név nem szerepelt a listán.

Mielőtt felfednénk Cselkövi kilétét, essék szó az értekezés címében szereplő állati magnetismusról. Mitől állati a magnetizmus/mágnesesség? Vagy nem is állati? Az anima latin szó számtalan jelentéssel bír: szél (szellő), levegő, élet, életerő, élőlény, állat. A magnetizmus (egyik) atyjának tartott Mesmer rájött, hogy kúráinál nem a mágnes, azaz a halott érc segít, hanem a mágnes titkos erejével az analóg erő az élő emberben. Így született meg az animális jelző, amely igen szerencsétlenül fordítva az állati mágnesességhez vezetett – tierische Magnetismus – a helyes életmágnesség helyett. Nos, ilyen fordítói baki máskor is történt már.

Maradva a kaptafámnál: a latin tuberosa jelentése gümős, gumós – rokon eredetű a tuberkulózis, azaz tüdőgümőkór neve –, ám a népi nyelvérzék úgy tette értelmesebbé, hogy a tuberosát a tuba (tubica, galamb) és a rózsa összetételének fogta fel. Így lett belőle virágnév: tubarózsa. (Tótfalusi István: Vademecum. Szokatlan szavak szótára, 1983).

Az előzmények

Maradva az állati mágnesességnél – e szókapcsolat a reformkor kezdetén már közismert. Köszönhetően egy 1818-ban meg jelent, az Állati mágnesesség mérőserpenyője c. könyvnek. A könyv szerzője a magyar királyi pesti Tudomány Mindenségbeli Orvos Tehetségnek, azaz az egyetem orvosi karának tagja, Kováts Mihály (1762–1851), a 19. század elő felének ismert orvos írója volt. Nem kívánom bemutatni a Franz A. Mesmer (1734–1815) által 1775-től tanított, majd Bécsben, Párizsban sikerrel gyakorolt állati mágnesesség – későbbi nevén delejesség – tanát. Mesmer életét az orvos író Raffy Ádám A léleklátó c. 1967-ben meg jelent regényéből, tanítását, a mesmerizmust Stefan Zweig A lélek orvosai. Mesmer – Mary Baker Eddy – Freud magyarra is lefordított kötetéből ismerheti meg az érdeklődő.

A 19. század elején feledésbe merült mesmerizmust a németek kezdik újra dicsérni, alkalmazni. 1816-ban Karl A. Eschenmayer filozófus és természetbúvár kiadja a Versuch die scheinbare Magie des thierischen Magnetismus aus physiologischen und psychischhen Gesetzen zu erklären c. munkáját. A német szerző az akkor már mesmerizmusnak nevezett gyógymódot tartja az orvostudomány legfontosabb irányának.

S mivel a mesmerizmus Pesten is terjed – itt is már (1818-ban!) három mágneselő szuszék van, írja Kováts könyvében –, doktorunk úgy mutatja be az új orvostudományi szakadást, hogy lefordítja a fentebb említett Eschenmayer munkáját, ám rögtön mérőserpenyőre helyezi azt. Az orvostörténészek megegyeznek abban, hogy Kováts kétrészes munkája epébe mártott tollal írt szigorú kritikát és cáfolatot tartalmazott a mesmerizmusról.

Kováts könyve szelet vetett, vihart aratott. A Tudományos Gyűjtemény 1820. áprilisi IV. kötetében éles hangú recenzió jelent meg könyvéről D. G. tollából. Sokáig Dayka Gábort sejtették a D. G. mögé rejtőző íróban, azonban ma már egyértelmű, hogy a könyvismertetést Döbrentei Gábor (1785–1851), az Erdélyből Pestre települő irodalmár írta (lásd a Nyelvújító társa, barátja, orvosa volt Ka- zinczynak – Kováts Mihály [1762–1851] c. tanulmányomat a Széphalom 31., 2022-ben megjelent kötetében.). Döbrentei recenziójából csupán egyetlen – ma is érvényes – szempontot idézünk: „Valamelly dolgot tsupán azért mint tsudálatos, újj, és különösnek látzik, s e dolog való gondolkozásunk módjával, megrögzött régi principiumainkkal meg nem egyez, merőben tagadni nem lehet.”

Döbrentei recenziója megtépázta Kováts orvosi hírnevét. Ez érthető, hiszen a mesmerizmus mellett olyan tekintély tette le a voksot, mint a pesti egyetem orvosi karának élettan (fiziológia) tanára, id. Lenhossék Mihály (1773–1840). Lenhosséknak, Kováts könyvét egy évvel megelőzve, már 1817-ben megjelent a Tudományos Gyűjtemény hasábjain az Állati Magnetismus Rövid rajzolatja c. értekezése. Pontosabban: a német, pressburgi/pozsonyi gyökerű Lenhossék nem tudott jól magyarul, említett értekezése is az egyetemi oktatás hivatalos nyelvén, latinul íródott. Így a szóban forgó értekezése is csak fordítás. 1821-ben, a Tudományos Gyűjtemény III. kötetében, egy végzős medikus, Bódogh Mihály (1789–1825) – orvossá avatása után gyakorló orvos Miskolcon – így kezdi a Próba tétel a Mesmerismus avagy állati Magnetismus Theóriájában c. írását: „Miólta a Tudományos Gyűjtemény 1817-dik esztendei X-dik kötetében Hazánk nagy érdemű Tudóssa T. Prof. Lenhossék Úr – ezen tárgyról való értekezése általam magyarítva megjelent…” Az idézetből kiderül, hogy a bibliográfiákban, így a Tudományos Gyűjtemény Repertóriumában (Győr, 1998) is a Lenhosséknak tulajdonított magyar nyelvű értekezés csak fordítás.

S hogy teljes legyen a kép: Döbrentei tudott arról is, hogy Marosvásárhely (ma: Tirgu Mures, Románia) híres – ma főleg emberbarátként ismert –, Pesten, 1798-ban diplomázott orvosa, Gecse Dániel (1768–1824) sikeresen próbálkozott az új gyógymód, a magnetizmus alkalmazásával. Sőt, valószínűleg, Gecse Döbrentei biztatására jelentette meg 1821-ben, a Tudományos Gyűjtemény XI. kötetében, ill. 1822-ben, a VI. kötetben kétrészes Az állati Mágnesség négy Históriáji c. négy betege kazuisztikáját, kórtörténetét bemutató írását. (A részletek iránt érdeklődőknek hívom fel a figyelmét a Székelyföld csíkszeredai kul- turális folyóirat 3. számában, 2022-ben, publikált Én voltam az első Erdélyben – Gecse Dániel, a magnetizőr c. írásomra.)

Cselkövi, azaz Kölcsey írása

Az előzmények rövid áttekintése azért volt fontos, mert így kiderült, hogy az állati mágnesességről, azaz a mesmerizmusról – érthető módon, hiszen új gyógymódnak számított – elsősorban orvosok/orvos-írók tettek közzé értekezéseket, ismertetéseket, kritikákat. E sorból lóg ki tehát Cselkövi 1828-ban a Tudomá- nyos Gyűjteményben megjelentetett értekezése. A Cselkövi név elől/mögül hiányzik a titulus – vagyis szerzőnk nem volt orvosdoktor. De ki volt ő valójában?

Nos, itt az ideje, hogy eláruljuk – bár az álnév betűivel eljátszadozva a tisztelt Olvasó is rájöhetett már –, a Cselkövi név mögött nem más rejtőzik, mint Kölcsey Ferenc! Habár e kettős nem szerepel a Pallas-féle álnév-listán, a már említett, Csécs Teréz által összeállított, Tudományos Gyűjtemény-repertórium a Cselkövi név mögé ezt írta: lásd Kölcsey Ferenc (138. o.). Nos, ez a megerősítés indította el orvostörténészi érdeklődésemet: mi késztette a költő, esszéíró Kölcseyt arra, hogy álnéven az állati magnetizmusról írjon? E kutakodás során ért az igazi meglepetés: Cselkövi/Kölcsey-nek nem ez volt az első írása a mes- merizmusról. A bibliográfiák sem igen tudnak arról, hogy a Cselkövi-közlés tu- lajdonképpen egy újraközlés. Kölcsey az eredeti tanulmányt 1823-ban, csekei visszavonultságában írta Levelek a mesmerismusról címmel. Értekezése 1960-tól könnyen elérhető a Kölcsey összes művei (KFÖM) I. kötetében, a 977–996. old- alakon.

Talán csak véletlen egybeesés, hogy Kölcsey ezt az értekezését abban az évben – 1823-ban – vetette papírra, amikor megírta legismertebb, leggyakrabban szavalt és énekelt művét, a Hymnust. Az indítékok után nyomozva találtam rá egy Kölcsey által, Pozsonyból, 1833. március 20-án írt önéletrajzi levélre. A levél címzettje Szemere Pál (1785–1861) író, nyelvújító – a többször említett Tudományos Gyűjtemény egyik alapítója –, Kölcsey barátja. Ebben a levélben Kölcsey így ír az ominózus évekről:

„1818–1823. Kölcsén és Csekén igen-igen keveset dolgoztam, de dalaim alakja ekkor fejlett ki. Reggeltől más hajnalig szobámban járkáltam (volt egész év, hogy az udvarról nem mentem ki), s ha sötét képeim engedték, a parasztdal tónját találgatám. Nehezebb stúdiumom egész életemben nem vala… Ennyi hasznát vettem azon egynehány néma esztendőnek, s ezek alatt kaptam meg a románc tónusát is. Ezen epochában jöttél egyszer Csekébe, s láttad dalaim elsőit, s láttad a Vanitatum elejét; mi a sokat vesztett kebelből azután származhatott, minekutánna veszteségit az emberi élet nevetséges pará- nyiságához és mulandóságához mérve, nyugalmas megvetéssel tekinthette. Ezen érzésnek, mit ez utolsó szavak nagyon csonkán fejeznek ki, nyomait láthatod sok akkori verseimben.”

Nos ezen néma esztendők alatt született meg a Levelek a mesmerizmusról. Látható, hogy tíz év múlva Kölcsey meg sem említi idézett levelében (igaz, nem említi a Himnuszt sem). Valamit azért Levelei kezdetén elárul indítékaiból, hogy tudatlan versöntőként miért szárnyal a természet titkai közé: „…te vársz tőlem tudósításokat a mesmerizmusról…”

Kölcsey így mutatja be a mesmerizmus atyját: „Mesmer Antal, Helvétiának [értsd: Svájcnak] fia, igen szegény sorsban jött Bécsbe, s ott az orvosi tudományt több évekig tanulván, doktori süveget kapott, mint praktikus letelepedett, s gazdag házasság által jó állapotba tette magát. Ifjúságának stúdiumai a misztikusok valának, s már 1776-ban a doktori lépcsőre hágtával a planétáknak az emberi testre munkálásáról értekezett… Véleménye szerint kell lenni bizonyos az egész természeten keresztülfolyó szubsztanciának, mely az embert az egésszel s az égitestekkel öszveköti; ezen szubsztanciát a mi hazánkfia Hell Maximilián által a magnetizmusra vezettetvén, kezdett a beteg tagokon mesterséges mágneseket bizonyos direkciókban [irányokban] húzogatni, majd a szenvedő részeket mágneseivel tartós öszveköttetésbe hozta, s a kezdet szerencsés kimenetellel koronáztatott. Mesmer tudósította a világot kúráiról, s Hellet állította fel mint tanút. De ez lerázta magáról a tanúságot, s a dolog pörré vált… [de végül] a két barát megengesztelődék…”

Teljes egészében idéztem Kölcsey Mesmer biográfiáját, amely egyike volt a magyar nyelven olvasható első Mesmer-életrajzoknak. A tudománytörténetben jártas olvasónak feltűnhet a Hell Miksa név, és jogosan teheti fel a kérdést: milyen kapcsolat fűzte a 18. század jeles csillagászát, a selmecbányai születésű Maximilián Hellt (1720–1792) – vagy ahogy mi, magyarok ismerjük, Hell Miksát – Mesmerhez, az orvoshoz? Azt a Hellt, akinek érdemei közül tudománytörténészeink is (Ozogány Ernő, Lacza Tihamér) főleg a Vénusz bolygó Nap előtt elvonulásának megfigyelését emelik ki (lásd: Ozogány Hell, a „pokoli” jó csillagász című tanulmányát, Új Szó, 2010. május l9.)

Hellnek orvostörténetileg is fontos szerepére a, mágnesesség gyógyító hatásának felismerésére Vida Mária orvostörténész hívta fel a figyelmet a Hell halálának 180. évfordulója alkalmából megjelent írásában (Orvosi Hetilap 1972, 44. sz.). Vida megerősíti Kölcsey adatait: valóban Hell hívta fel Mesmer figyelmét a mágnespatkók gyógyító hatására, ugyanakkor ő volt az, aki elsőként tiltakozott e gyógymód, a mesmerizmus egyre misztikusabb irányba tolódása ellen. Vida úttörő jellegű tanulmánya után a tudománytörténész ifj. Bartha Lajos már Hellt a mágneses gyógyászat egyik megalapítójának tekinti (Bartha: Hell Miksa orvosi nézetei és működése, Orvosi Hetilap, 1976, 46. szám).

Visszatérve Kölcsey Mesmer életrajzához: az életrajz után 12 pont következik, amely talán arra utal, hogy Kölcsey leveléből valami kimaradhatott. A levél ugyanis így folytatódik: „A tudomány tartományának egy tüneménye sem volt a mi napjainkban, ami nagyobb figyelmet vont volna magára: mint a mesmerismus. Ezeren voltak, kik azt… fogadták… ezeren voltak, kik kárhoztatták…”

Kölcsey nem törekedett Mesmer gyógyító babérjaira. A mesmerizmus bibliájának tekinthető Carl A. F. Kluge (1782–1844) több kiadást megért, 612 oldalas könyvét – Versuch einer Darstellung des animalischen Magnetismus, als Heilmittel azaz Kísérlet az állati mágnesesség, mint gyógymód bemutatására – azért tanulmányozta át, hogy költőként és az antikvitás szerelmeseként állást tudjon foglalni a Kluge és társai, a magnetisták által felvetett állítás ügyében. Kluge könyve eredetileg 1811-ben jelent meg – Kölcsey az 1815-ös bécsi kiadását forgatta és hivatkozott ismételten e Kluge-könyvre. (Csupán a teljesség kedvéért: a már említett erdélyi magnetizőr, Gecse Dániel szintén a Kluge-könyvből tanulta meg a magnetizálás alapfogásait.) 

(Az egész cikk olvasható az Opus folyóirat 2024/4-es számában: ITT)