A világ, ahol élünk, nem törődik azzal, ki miként öregszik, marad-e örök ifjú, milyen gének összehangolt működése, szabályozási hálózata határozza meg a sejtek energiafelhasználását és regenerációját. Különböző fajoknál pedig végképp másként telik az idő, ezért az ember életidejébe beleférhet, hogy a körülötte lévő élőlényeket nemesítse, hogy a világot élhetőbb hellyé próbálja tenni. És nemcsak búzaféléket, szőlőt, hanem önmagukért virágzó rózsát, hortenziát, tulipánt nemesítsen; aztán lovat, kutyát, galambot tenyésszen; vagy hogy irodalmi lapot alapítson, bábáskodjon felette, szerzőket, szerkesztőket, olvasókat neveljen ki; végignézze közössége valódi kibontakozását; szellemi táptalajt, tartalékot biztosítson a későbbiekre.

Mint köztudott, egy év leforgása alatt a kutyák hét évet ugranak előbbre az életükben. A makákók három évet, a nyulak nyolcat, a lovak tízet, a zsiráfok négy emberi évet „fejlődnek” egyetlen röpke esztendő alatt. Az irodalmi lapszerkesztők azonban hány naptári évet öregednek, mennyit őszülnek a támogatásokért folytatott küzdelemben, hogy életben tudják tartani a lapot; hogy legyen erő kifizetni a nyomdát, a szerzőket, ne adj’ isten a szerkesztőket is… Mennyi hajvesztésbe, mennyi naptári teherbe kerül a kultúrát megtartó, értéket teremtő feladatokat elvégezni, főként egy anyaországtól elszakadt orgánum esetében… Főszerkesztői számítás szerint is meghaladja ez a lovak 1:10-hez viszonyított év-konverzióját.

Most egy irodalmi lap, az Opus századik lapszámának ürügyén vagyunk hivatottak ünnepelni. Ne felejtsük el: az irodalmi orgánumoknak is megvan a maguk életkora, és ezt az életkort nem a naptári évek határozzák meg – ahogyan tévesen szokás prediktálni –, hanem a megjelent lapszámok adják meg a valódi, korrekt dátumot. Az irodalmi folyóiratok gyorsabban nőnek fel havi vagy negyedéves periodikájuk révén, mint mi, és talán hevesebben élnek, szeretnek, törnek össze szívet, mint bármelyikünk ebben a teremben.

Ezzel persze senkit nem kívánok felmenteni – pláne nem sérteni – vágyaiban és hevületeiben, de egy irodalmi laptól nincs nagyobb céda, nincs nagyobb széltoló, ahogyan nincs nagyobb hős sem a közössége életében: hiszen mindent, de mindent kitereget annak ügyeiről – azaz a mi ügyeinkről. Erre hivatott, ez a mestersége, nyomdafesték ide vagy oda.

Az Opus pergeti az éveket, és állhatatosan bírja, míg bírjuk vele együtt a gyűrődést. Így a lap alapító szerkesztőjének, kiadójának, illetve a szerkesztőségnek minden ráncot elfedő púder nélkül gratulálok, és kívánok sok sikert az elkövetkező munkához ezekben a korunkat is meghaladó kutyaidőkben, az Opus századik születésnapján.

A szerző A Vörös Postakocsi főszerkesztője