Kiskígyó

Egyfelvonásos mesejáték Kovács Magda Kiskígyó című meséje alapján 

1. Jelenet

(Mikor a függöny felgördül, a színpadon virágosrétet látunk: pipacsokat, margarétákat, búzavirágokat. Jobbról a légtérbe benyúló nyárfa ágán rigó, harkály, szarka. Alatta galagonyabokor, pirosan izzó bogyóival Egérke otthona fölé borul. Balra, távolabb, egy diófa ágain szajkó, holló és egy gerlepár lakik. A két fa közt elterülő réten terméskő, a nézőtér felé lejt, ha majd a Kiskígyó a második jelenetben előbújik a szurdokából, és felkúszik rá napozni, jól látható legyen. A háttérben lankás hegyek. Reggel kilencre jár, a nyári nap már melegen ragyog. Kiskígyó és Egérke, két jó barát, a tó felé tartanak a gyalogösvényen.)

Egérke: Szí… Szí… Hova is megyünk most tulajdonképpen?

Kiskígyó: Mintha nem tudnád. Tegnap este, amikor elköszöntünk egymástól, mit mondtam?

Egérke: Azt mondtad: Jó éjszakát, Egérke!

Kiskígyó: Jó, jó tudom. Hát persze, hogy azt mondtam, hiszen te is szépen elköszöntél tőlem: Jó éjszakát, Szí! Álmodj szépeket!

Egérke: No, és sikerült? Én nem aludtam valami jól. Bagoly Béni hajnalig félelmetesen huhogott. No, és te? Neked sikerült? Álmodtál valami szépet?

Kiskígyó: Gyönyörűt álmodtam, Egérke. De arról most ne beszéljünk. Majd a tónál elmondom.

Egérke: Hű, de titokzatos vagy, ma reggel! Induláskor megkérdeztem: Hová s merre megyünk portyázni? Mit feleltél? Majd a tónál megmondom. Nem azért, én nagyon szeretek a tónál… Hát még az ilyen szép, verőfényes napon! (fölnéz) Órákig el tudnám nézni, ahogy a napocska a vízen ringatózik.

Kiskígyó: Hogy te milyen okos vagy, Egérke! Máris kitaláltad, miért megyünk a tóhoz.

Egérke: És te ezt titkoltad! Haha! Néha nem is értelek, Szí… Mi van ezen titkolni való? Ahogy a sás meg a nád a szellővel dúdolgat-énekelget, közben a napocska a tó vizén versenyt ragyog égi testvérével.

Kiskígyó: Pszt!

Egérke: Mi baj?

Kiskígyó: Pszt! Csend! Erről álmodtam az éjjel.

Egérke: Nem értem, miért titok az, ha éjjel arról álmodsz, amit nappal úgyis mindenki tud?

Kiskígyó: (megáll, Egérkét is visszafogja) Idefigyelj! Amit most mondok, el ne fecsegd senkinek, mert kinevetnek!

Egérke: (beleélve magát) Engem vagy téged?

Kiskígyó: Engem, bár inkább mindkettőnket.

Egérke: Szí, mondd már, mert furdal a kíváncsiság!

Kiskígyó: Ha egyszer két nap van. Egy odafönt az égen.

Egérke: (már sejti, cinkosan) Egy meg ott ragyog a tó tükrében…

Kiskígyó: Halásszuk ki, és vigyük haza! Aztán, ha jönnek az őszi esők, télen a zimankós napok, nem kell hosszú téli álomba merülnöm. Nem kell elválnunk egymástól. 

2. 

Egérke: (álmodozva-lelkendezve) Hármasban járhatjuk az erdőt-mezőt. Szí, Egérke és a napocska tükörképe. Nem kell tavaszig aludnod, elgémberedve. Ó, istenem, de jó is lenne!

(Szünet, a tó felé haladnak)

Egérke (megtorpan) Szí! Szí! Jól látok?

Kiskígyó: Mi baj? Eltévedtünk? (szünet) Szerintem jó felé megyünk. A tavacska tegnap is erre volt. Már látom a fűzfákat.

Egérke: Hát persze, hogy erre volt. Ha egyszer most is ott van, ahol lennie kell. A tavacska nem olyan széltoló, mint a Szúnyog Dani, aki hol itt van, hol ott van, itt zümmög, ott zümmög, míg aztán jól megcsíp (oldalára csap, elröppenő szúnyog zümmögése hallatszik) Na, tessék! Ne fesd Szúnyog Danit a falra, mert megjelenik, és az oldaladba csíp! (oldalát vakarja) Juj, de viszket!

Kiskígyó: Viszket, viszket, majd elmúlik. Mi baj a szemeddel?

Egérke: (már el is felejtette) A szememmel?

Kiskígyó: Megint csak ugrattál! Jól látok? Jól látok?

Egérke: Dehogy ugrattalak, Szí! Tudod, hogy szeretlek, becsüllek. Csak nem hiszem el, amit látok.

Kiskígyó: (izgalomba jön) Mit látsz, mit látsz, Egérke?

Egérke: Hogy én mit látok? Te mit látsz? Ott a hangyabolynál.

Kiskígyó: (izgalma odalett) Mit látnék? Egy almát a gyalogösvényen. Igaz, hogy szép, nagy, piros alma, de hát kit érdekel? Egy kövér hernyócska, egy szép nagy pondró egészen más.

Egérke: Látod, ezt el is felejtettem. (szünet) Én is csak ritkán kapok étvágyat almára, még ha olyan szép piros alma is, mint az ott a hangyabolynál. A magocskákat jobban szeretem! (szünet) Hagyjuk a fenébe. Gyerünk a tóhoz!

Kiskígyó: Dehogy hagyjuk! Ne hagyjuk itt! A hangyák hamar eltakarítják. Tüskés Tóni örülne neki!

Egérke: (homlokára csap) Hát persze! Tüskés Tóni! Tóni az almát mindennél jobban szereti. Gyerünk hozzá, mondjuk el neki! Aztán is mehetünk a tóhoz a napocskát kifogni.

Kiskígyó: Jó ötlet! Csak minél hamarabb, mielőtt az alma szőrén-szálán eltűnik. A hangyák nem lustálkodnak.

Egérke: (szünet) Ha már Tónihoz megyünk, és a hangyák miatt úgyis sietnünk kell, azt is eldönthetjük, ki a gyorsabb. Régóta ezen vitatkozunk.

Kiskígyó: Én ugyan nem. Te mondogatod folyton – mintha nem tudnám –, hogy nekem nincs is lábam, ezért te vagy a gyorsabb. De még egyszer sem próbáltuk ki. Most itt az alkalom, ha Tüskés Tóni szurdokáig versenyt futunk.

Egérke: Akkor fussunk! Számolj háromig! 

Kiskígyó: Szegy…, szkettő…, szhárom!…

Egérke: Nem lehet hallani. Majd inkább én számolok!

Kiskígyó: Addig vitatkozunk, míg az almából semmi sem marad. Tóni majd bolondnak néz bennünket, hogy lóhalálában rohanva levegőalmát kínálgatunk neki!

Egérke: Futás! Közben is számolhatunk. (Futnak egy kört a réten, majd megállnak Tüskés Tóni szurdokánál. Tóni egy fenyőfa alatt lakik, mert többek közt szereti a fenyőmagot, a szurdokát csipkebokrok övezik. Éppen fenyőtobozt gyűjtöget a szurdok előtt, amikor megpillantja a rohanva közeledő Kiskígyót és Egérkét.)

Tüskés Tóni: De sürgős! Mi történhetett? Tavasz óta felém se néztetek!

Egérke: Jó hírrel jövünk!

Kiskígyó: Úgy tudjuk, szereted az almát.

Tüskés Tóni: Azt bizony jól tudjátok. Egy szép piros almáért elmennék a világ végére is!

3. 

Kiskígyó: Nem kell olyan messzire menned. Van egy szép piros alma közelebb is.

Egérke: Az ösvényen, a hangyabolynál. De siess!

Kiskígyó: Siess! Siess! A hangyák már szorgosan nyüzsögnek…

Egérke: Gyerünk!

Kiskígyó: Futás! (Kiskígyó, Egérke, mögöttük Tüskés Tóni rohanva érkeznek a hangyabolyhoz, az alma még ott piroslik)

Egérke: Hála istennek, még itt van!

Kiskígyó: Szerencsére elég gyorsan szedtük a lábunkat!

Egérke: Jó, jó, de hogyan szállítsuk haza Tónihoz?

Kiskígyó: Tényleg, hogyan szállítsuk? Erre nem is gondoltam.

Tüskés Tóni: Nem is a ti dolgotok. Ide nézzetek! Álljatok félre! (Tóni összegömbölyödve lendületből rágördül az almára, amely a következő pillanatban már fönt is van a hátán, Tóni tüskéire nyársalva. Diadalmasan) Nos, fiúk? Mehetünk?

Kiskígyó: Ha már nem kell több segítség, mi a tóra készültünk.

Egérke: Szó, ami szó…

Tüskés Tóni: A tó megvár.

Egérke: Igaz. Igaz. Kérdés, hogy holnap is süt-e a nap.

Tüskés Tóni: Mi a szösz, Egérke?! Nem is tudtam, hogy Szível te is a tóra jársz fürödni. Anyád, apád igencsak elcsodálkozna!

Egérke: Dehogy fürdök! Eszemben sincs.

Tüskés Tóni: Akkor nem értem, minek sietsz oda?

Egérke: Hát…

Kiskígyó: Én megmondhatom, csak aztán tartsd jól a szád! Együtt szeretnénk kihalászni…

Tüskés Tóni: Együtt halászni? Mióta szereti Egérke a halhúst?

Kiskígyó: Halászni… csak nem halra! Tudsz titkot tartani?

Tüskés Tóni: Ki vele, mert a kíváncsiságtól máris lyukas az oldalam.

Egérke: Félre a tréfával! Arról van szó… A napocskát szeretnénk hálóval kifogni! Hogy ősszel meg télen se kelljen Színek hosszú téli álomba merülnie. Hármasban, Szí, a napocska meg jómagam, télen is járhatnánk az erdőt-mezőt…

Tüskés Tóni: Csak ámulok, hogy mi minden jár az eszetekben. Minő tudóskodó gondolatok! Őszintén szólva sosem szerettem a tudósokat. Még a macskákat is jobban kedvelem. (szünet, alkonyodik) Iparkodjunk! Mindjárt fölébred Bagoly Béni, és ha fölébred, rögtön fontoskodni kezd, mi miért van, miből miért lett a micsoda? Meg ilyesmik. Nem szeretem a tudósokat, bár lehet, hogy csak Bagoly Bénit nem szeretem (szünet, tompulnak a fények). Úgy döntöttem, hogy ma este ünnepi vacsorát adok barátaim, Kiskígyó és Egérke tiszteletére. Ezennel meghívlak benneteket. (Tóni, hátán a szép piros almával, Kiskígyó és Egérke a jótett felemelő érzésével, Tóni szurdoka felé tartanak. Énekelnek. A nyárfa és a diófa ágán ülő madarak átveszik az ének hangulatát):

„Erdő, erdő, erdő, a gömöri kerek erdő…

(A következő sort megérintve, ihletetten a madarak is éneklik, néhány hamis hang jót tenne a helyzet komikumának) Madár lakik benne, madár lakik tizenkettő…

(Röpke zavarral egymásra néznek: „tizenkettő?” Ők meg csak heten vannak, de annyi baj legyen!)

Cukrot adnék annak a madárnak

Dalolja ki nevét barátomnak.”

4.

Kiskígyó: (Hirtelen függőleges helyzetbe emelkedik. Ezt a függőleges tartást csak rendkívül stresszes állapotban veszi föl, s majd csak a mese csúcspontján látjuk tőle újra.) Az én vagyok! Egérke legjobb barátja én vagyok!

Egérke: Hát ez így, ebben a formában nem igaz. Mert Szí legjobb barátja én vagyok!

Tüskés Tóni: (türelmetlenül megáll egy pillanatra) Hátrább az agarakkal, fiúk! Egy ilyen pompás almával a hátamon én az egész világ barátja vagyok. (Ravasz pillantással a közönség felé) Legalábbis holnap reggelig. (szünet, az alkony estébe fordul) Ma este a fenyőfánál, a Szurdok előtt ünnepséget tartunk. Rigó, Harkály, Szarka koma, Szajkó, Holló és a Gerlepár is! Gyertek! Gyertek! Vendégeim vagytok! (Rosszat mond, ami akár előre jelezheti, afféle mementóként, a mese későbbi tragikus fordulatát). Megüljük, és üljük is meg az igaz barátság torát!

(Látjuk, hogy közben Bagoly Béni is fölébredt, meghallva az utolsó szavakat, a bozótból közbeszól):

Bagoly Béni: Tüskés Tóni! Ünnepelni hívod a barátaidat? Tábortűznél ünnepelni a barátság „torát”?

Tüskés Tóni: Nincs annál szebb!

Egérke: Nincs annál nemesebb!

Bagoly Béni: (némi malíciával, őt nem hívták). Nincs… Nincs… De tudjátok-e, mit jelent, ha a „torát” üljük valaminek?

Egérke: Dínom-dánom vidámságot!

Bagoly Béni: Részben…

Kiskígyó: Reményteli vigadozást!

Bagoly Béni: No, és még? Gyászlakomát!

(Szünet. A hét madár vidám énekének utolsó sorait visszhangozzák az erdők-hegyek)

 „Cukrot adnék annak a madárnak

Dalolja ki nevét barátomnak…”

2. Jelenet

(Másnap reggel kilencre járhat az idő, Kiskígyó már a napozó kövén napozik. Bár ma szokatlanul nyugtalan… Az előző esti megállapodásuk Egérkével jár a fejében. Megegyeztek, hogy ma – ha szerencséjük lesz, és szépen süt a nap – mindjárt reggel kimennek a tóra, és kihalásszák leendő barátjukat, a napocskát. Ha sikerrel járnak, hazafelé már hármasban jönnek.)

Kiskígyó: (a napozó kövétől nem messze kidugja fejét a virágok közül) Egérke még nincs itt? (szünet) Még biztosan alszik. Tegnap este sokáig Tüskés Tóninál maradtunk. A hangulat jó volt. Még Bagoly Béni is csak módjával okoskodott. Elismerem, okos bagoly, sokat tud. Közmondásokkal tele a feje. De amikor éjfél után – már a telihold is magasan volt! – egyszer csak azt mondta: Az esti harangszót hagyd meg holnapra. Egérke hangosan fölnevetett, és azt mondta: Hiszen már holnap van, Béni! Ez bizony igaz volt. Olyan igazság volt, hogy mindenki nevetni kezdett. Hiszen Tüskés Tónihoz még tegnap este érkeztünk, mikor a nevetés kitört, meg már holnap volt, de úgy, hogy közben hajnalra a tegnapból ma lett. (szünet) Bagoly Béni nem szereti, ha másnak van igaza. Meg is sértődött. Talán, mert én nevettem legtovább, rám zúdította minden haragját: A kígyó fejét pedig még időben el kell taposni! Itt se maradok tovább! S azzal elröpült. Szerintem csak álmos lett, mert láttam, hogy a pirkadatban a fészkére repült. De most tört ki igazán a nagy nevetés. Hiszen Bagoly Béni egész éjjel, ahányszor csak szót kapott, a jó barátságról beszélt. (szünet, tűnődve) Hol marad már ez az Egérke? Hiszen megbeszéltük, hogy ma, mindjárt reggel a tóhoz megyünk, új barátunkat, a napocskát kihalászni. Igazság szerint inkább meghívni egy jó kis közös barangolásra. És ha megtetszik neki a gondtalan csavargás, hármasban felmegyünk a templomhegyre, hogy a napocska elköszönhessen testvérétől, az égi napocskától. (szünet) Hol marad már ez az álomszuszék Egérke? Majd csak fölébred végre. Addig is leheveredem kicsit a napozó kövemre. Kissé fölmelegszem, hűvös volt a hajnal, kissé meg is gémberedtem. (fölkúszik a terméskőre, mintha elszundítana).

(A virágos rét nyári hangjai, fölötte szinte felhőtlen, kék az égbolt. Majd távolról közeledve halk, majd kissé felerősödő ütemes ketyegés hallatszik, mintha a másodpercek múlását jeleznék, mert közben elmosódva az égbolton kirajzolódik egy gigantikus óra számlapja. Hatalmasan, de alig láthatóan, hiszen az időben kiteljesedő „törvény” szimbóluma. Néhány másodpercig látható, amint a nagymutató „megállíthatatlanul” halad, aztán eltűnik…)

Egérke: (kidugja fejét a virágok közül) Szí! Szí! Te alszol?

Kiskígyó: (mintha moccanna, de nem válaszol)

Egérke: Még álmos, talán még alszik… Tegnap sokáig elmaradtunk Tüskés Tóni lakomáján. Ott volt erdő-mező. Tóni fenyőfájára gyűltek a madarak. Ott volt mindenki: Rigó, Harkály, Szarka, Szajkó, Holló és a Gerlepár is. A denevérek, kimentve magukat, a tó felé vették az irányt, ahol a szúnyogok már zümmögő kórusként felhőztek. (szünet) Jó kis este volt. Sokat nevettünk. Bagoly Béni „bölcs” mondásán, ahogy azt mondja,: Az esti harangszót hagyd meg holnapra! Pedig abban a percben már rég holnap volt. (szünet) De aztán egyszerre mindenki nagyon komoly lett. Bagoly Béni, talán dühében, ijesztő kijelentést tett. Hogy Szí barátom fejét még időben el kéne taposni. Szégyelld magad, Béni – mondtam – ilyen rettenetes dolgokat mondani! Mintha nem tudnád, hogy ma este az igaz barátságot ünnepeljük!

Kiskígyó: (megmoccan)

Egérke: Ébredj, Szí! A Napocska már vár ránk a tavon. Portyára fel!

Kiskígyó: Nem, már nem alszom, Egérke.

Egérke: Akkor irány a tó!

Kiskígyó: Nem, nem alszom, csak mintha még mindig álmodnék. Valahogy más lett a világ, mint amilyen tegnap volt. Mintha megváltozott volna minden. (kissé zavarodottan) Olyan furcsa lettél te is. Te vagy az, Egérke? Mintha már nem is te volnál az, nem te volnál a legjobb barátom…

Egérke: Én vagyok, Szí! Én vagyok, a te legjobb barátod, Egérke. Gyere, induljunk a tóhoz, mint régen…

Kiskígyó: (immár teljesen megváltozott tudattal) A tóhoz? Hát azt meg minek… Ha egyszer itt vagy! Ha már a zsákmány megtalálta a vadászt, a vadász már nem fut a zsákmány után!

(Ezzel Kiskígyó, Egérke meghitt barátja – valahogy méreteiben is – egyszerre félelmetes ragadozóvá változott. S ahogy függőleges tartásban magasan Egérke fölé emelkedett, és Egérke szemébe nézett, még a színe is megváltozott. Fejét mellére sunyva közeledett, mozgékony állkapcsai szétnyíltak, és hatalmas fekete űrré formálódott szájából a méregfogai közül lángszínű villámként cikázott elő kétágú nyelve… Sziszegése betöltötte a levegőt, az eget és a földet. És egérke lassan vándorolt lefelé volt barátja gyűrűs testének emésztő útjain…)

Kiskígyó: (még egy darabig kivár függőleges – ragadozó – pózában, mintha rácsodálkozva az új helyzetre, döbbenten tűnődne) Egérke? Volt nincs. Finom falat! (de aztán mintha elszomorodva folytatná) Az előbb még itt volt, vidám hangjával kitöltötte az ürességet. (a színpad lehangolóan elszürkül) Hová lettek a fények? Egérke hangja? Szí! Barátom! Gyere, menjünk a tóra játszani! (szünet, más hangon) Reggelenként öröm volt találkozni, és együtt lenni vele. Ha felbukkant, vidám lett minden. Most, hogy már nincs többé, üres lett minden…