Cini először egy lepkét kergetett, de miután nem sikerült elkapnia, megunta a vadászatot. Inkább egy dióval focizgatott, ami rettentő jól zörgött a betonon. Amikor már ez sem szórakoztatta, figyelme a derék házőrző felé fordult. Pocak egész nap az ólja előtt feküdt, a házfalat bámulta, és sóhajtozott. A kérdésre, hogy mi baja van, meglepő választ adott.

– Az öregség.

– Öregség? – Cini úgy tett, mintha nem tudná, mi az. – De hiszen te fiatal vagy!

Azt hitte, elég egy kis hízelgés, és a kutya hevesen védeni fogja ólját a huncut kis diószem támadásától. De a dió Pocak mancsa mellett pont betalált a házikóba. A cica átugrott egy pitypangot örömében:

– Gól! Ez védhetetlen volt, Pocikám, ismerd be! – és még mielőtt a barátja bármit beismerhetett volna, komolyra fordította a szót:

– De hiszen az öregség tele van szépséggel!

– Csak egyet mondjál – sóhajtotta Pocak.

– Nézzük csak! – virgonckodott a cica, és számolni kezdett az ujjain. – Egy: ööö. Máris mondom. Itt van a nyelvem hegyén. Megvan! Mindenki tisztelettel beszél veled, előre köszönnek az utcán, meghallgatják tanácsaidat, melyeket az életed során összegyűjtött tapasztalat és megszerzett bölcsesség segítségével fogalmazol meg számukra.

Pocak megdöbbent. Ilyen komoly gondolatra azért nem számított egy kiscicától.

– És ki fogadja meg az én tanácsaimat?

Cini körülnézett, de csak a móka kedvéért.

– Hát én! – mondta büszkén, és kihúzta magát. – Kérlek, Pocak, taníts engem! Te annyira, de annyira okos vagy! Neked még a bundád szőre között is ész bújkál! Áruld el nekem, honnét szerezted azt a végtelen nagy tudásodat, amivel itt mindenkit lenyűgözöl.

Körülnézett.

– …engem.

Pocak csóválta a farkát, mintha a legyek idegesítenék. Valahova a távolba nézett, a szemében egy kövér könnycsepp terpeszkedett.

– A postás már sokszor körbebiciklizte a falut azóta, hogy én megláttam a napvilágot.

– Na és? – szökdécselt Cini. – Az a dolga! Különben is, a levélhordók gyakran lecserélődnek, de te állócsillag vagy a kutyatársadalom nagy teliholdja alatt.

Erre már Pocak is megdöbbent. Nehézkesen felült.

– Micsoda? Te kiolvastad Márti néni könyvtárát? Vagy valami port szórt a tejedbe, amitől így sziporkázol? Ha tudni akarod a titkomat, elmondom. Jól figyelj. A gazda minden vasárnap délelőtt a rádiót hallgatja főzés közben. Én csak odafekszem a konyha nyitott ablaka alá, és figyelek. Minden tudásom onnét ered: hírek, vitaműsorok, egy kis komolyzene, amitől telihold nélkül is vonítani tudnék, de az elszenvedett fájdalomért kárpótolnak a vetélkedők, az interjúk ebtenyésztőkkel és más furcsa emberekkel, a betelefonálós műsorok, valamint Bálint gazda hasznos tanácsai a tulipán helyes neveléséről.

Cini szájtátva hallgatta a házőrzőt.

– És Cinkotáról meg Cincinnatiról is ott hallottál? Mondd, Pocak, tényleg van az egereknek saját birodalmuk? És hová rejtették? A kamrába? Vagy a föld alá? Hol van a lejárat?

A kutya sejtelmesen hallgatott. Lassan megkerülte az ólját, mintha ellenőrizné, minden rendben van-e, aztán visszafeküdt a megszokott helyére.

Cini meg sem várta a választ a feltett kérdéseire, máris újabbal hozakodott elő:

– És mikor lesz vasárnap?

Kiderült, hogy vasárnapig még kétszer száll le az éjszaka. Ekkor Cini azt javasolta, hogy játsszanak valami nyelvtani játékot.

– Mondjunk olyan szavakat, amik úgy kezdődnek, hogy „eb”…

Azt gondolta, hogy ha ez a játék nem dobja fel a kutyát, akkor semmi.

– Ebadó – mondta Pocak. A macska nem hagyta magát.

– Egy pontocska neked. Ez az ebadó sugározza a rádióműsort is, ugye?

A vén házőrző ingatta a fejét. Cini lélegzetvisszafojtva figyelt, mert nem tudta, ez mit jelent. Jót vagy rosszat?

– Te ebadta! – sóhajtott a kutya.

– Két pont! – kiáltotta olyan hangosan Cini, hogy a szomszédban ugatni kezdtek a cseppet sem macskabarát vérebek. – Na várj csak! Most én jövök! Eb… Ebben nem vagyok biztos. Eb… Ebben sem.

Hiába erőlködött, nem jutott eszébe semmi. Ő is körüljárta az ólat, mintha barátja biztonságára ügyelne. Aztán beleszagolt a levegőbe.

– Vacsoraidő! Később folytatjuk!

És elrohant.

Aztán az egész szombati nap Pocak nélkül telt el. Félig a vasárnapi is. Cini, amikor meglátta, hogy a derék eb ismét az ólja előtt fekszik, örömtáncot lejtett. A legszívesebben ráugrott volna a hátára, össze-vissza dögönyözte volna, de aztán komolyságot erőltetett magára.

– Hol voltál? – dorombolta. – Tegnap még az utcára is kimerészkedtem miattad, hátha a vérszomjas Gofrival gyűlt meg a bajod, és elkelne egy kis segítség. Van ám itt izom!

És játékosan a levegőbe bokszolt.

– Orvoshoz vittek – válaszolta a kutya. – Kaptam egy csomó vitamint.

– Akkor most már újra fiatal vagy, ugye?

Pocak elengedte a füle mellett a kérdést.

– És veled mi újság? Meghallgattad a délelőtti híreket? Okosabb lettél?

– Mi az, hogy! – komolyodott el a macska. – Most már mindenkinél okosabb vagyok. Nálad is. Majdnem szétdurran a fejem a sok tudástól. Bánhatod, hogy nem voltál itthon!

– Mesélj! Elhelyezkedtél a nyitott konyhaablak alatt úgy, ahogy javasoltam?

– Persze! Még el is rontottam a gyomromat a húsleves illatával.

– És? Mi újság az Északi-sarkon? Olvadnak még a jégsapkák?

– Azt nem tudom, de egy bizonyos Aranka néninek majdnem meggyulladt a függönye, amikor a születésnapi tortáján elfújta a gyertyákat. Az unokája, a Laci idén fog érettségizni, bármit is jelentsen az. A veje meg nyert a lottón egy kisebb összeget, és vett magának egy traktort, aminek a család nem nagyon örült, mert ők sportkocsit szerettek volna.

Pocak összeráncolta a homlokát.

– Furcsa hírek ezek. Valami baj lehet a rádióval.

– És azt is hallottam, hogy ha frissen gyúrt tésztát főzünk ki, akkor arra is figyeljünk, hogy legalább húsz percen át szárítsuk, mielőtt beletesszük a főzővízbe. Az utca végén a Margit néni nem így csinált, és megszökött a papagája. A férje, a Karcsi azonnal fogta a lepkehálót, felmászott a tetőre, és a kéménybe kapaszkodva próbálta meg elkapni. Lehet, hogy már jövő héten hazaengedik a kórházból.

Pocak vakkantott egyet, lassan, komótosan odaballagott a táljához, de az olyan üres volt, mint a felhőtlen tavaszi ég. Visszafordult, és intett Cininek, hogy kövesse. Közben egyre csak azt mondogatta, hogy valami baj lehet Margit néni rádiójával.

– Mit tanultál még?

– A Juli néni el akarja adni a házát, de annyi pénzért senki sem veszi meg, a Szabóéknál lakodalom várható, Saci néninek meg lányunokája született, pedig ő fiút akart. Már meg is volt a neve: Barnabás. Ugye, Pocak, milyen okos vagyok?

A kutya nem szólt semmit. Látta, ahogy Manci néni éppen Márti nénitől búcsúzkodik a kapuban, és köszöni az recepteket. Ez a nyávogó kis vakarcs az ő beszélgetésüket hallhatta.

De nem akarta elrontani kis barátja jókedvét.

– Okos vagy, Cinikém, nagyon okos.