Mindy, a kis bocs egy öreg faházikóban élt anyukájával, kisöccsével és a teknősével. Egy nap Mindy és az osztálytársai piknikezni mentek a közeli tavacskához. Vittek magukkal pihe-puha pokrócokat, szendvicseket, almát, gyümölcslevet, süteményt és még sok más ínycsiklandozó finomságot. A kis bocsok kedvesen megosztották egymással ebédjüket. Miután mindenki jól lakott, elindultak felfedezni a tavat és annak környékét.

Ragyogóan sütött a nap. Csodaszép pillangók repkedtek a tarka vadvirágok körül, kacsák és büszke hattyúk úszkáltak a tóban. Még a mókusok is előbújtak odújukból, és kíváncsian figyelték a boldogan játszó bocsokat. Néhányan színes virágcsokrot szedtek, amíg mások faágakkal kardoztak vagy kenyérrel etették a kiskacsákat. Mindy az utóbbiak között volt. Hozott egy zacskó száraz kenyeret, amelyet még anyukája nyomott a kezébe reggel, indulás előtt. A kislány nagyon szeretett kacsákat etetni, mert ilyenkor köré gyűltek, és boldogan hápogtak, miközben versenyeztek a kenyérfalatkákért. Most is így történt. Mindy a tó szélén állt, a kacsák meg körbevették. Már az utolsó darab kenyeret vette ki a zacskóból, és dobta eléjük, amikor két hattyú csúnyán összeverekedett érte, és véletlenül nekimentek Mindynek.  A kislány elvesztette az egyensúlyát, és belefordult a vízbe. Csapkodott, sikoltozott, de hiába, egyre lejjebb és lejjebb süllyedt. Végül az egyik tanító néninek sikerült őt megmenteni. A kisbocsok összegyűltek körülötte, és csodálkozva nézték. Mindy elsőnek nem értette, miért bámulják ennyire, de aztán rájött. A víztől lejött a festék a bundájáról. Azonnal felpattant, és futásnak eredt. Iszonyatosan megijedt. Nem szabadott volna, hogy meglássák a foltjait! Ki fogják közösíteni! Elrejtőzött egy fűzfa alá, és sírva fakadt. Nem telt el sok idő, mire egy halk neszt hallott. Valaki megtalálta őt. Vera, a legjobb barátnője volt az. Ő is bebújt a fűzfa tövéhez, és megölelte a síró lányt. Mindy nem értette, miért, hiszen Verának most utálnia kellene őt. Az apukája jegesmedve volt, ezért ő is félig az. Születésétől kezdve foltos a bundája, de mindig befestette, hogy a suliban senki se tudja meg. Ennek ellenére mindig attól tartott, hogy rájönnek, és ez most be is következett.

– Ne sírj, Mindy! Nem utálunk. – Vera mintha olvasott volna a gondolataiban. – Igazából már rég tudjuk, hogy különleges vagy. De nem számít, így is szeretünk. Ugyanolyan maci vagy, mint mi, csak más színű a bundád.

– Tudtátok? De akkor miért bámultatok az előbb?

– Mert még nem láttunk ilyen szép foltos bocsot. – Mindy most már örömében kezdett sírni . 

Nemsokára megjelentek a többiek is, és mindnyájan szoros ölelésbe bújtak.