A csapat a legfontosabb. „Kell egy csapat”, ahogy Sándor Pál a Régi idők focija című filmjének a szállóigévé lett kultikus mondata szól. És soha nem a személy a fontos. Nincsenek pótolhatatlan emberek. Feladatok vannak.

Futok a pályán, kezemben a staféta. Futok egy kört a stadionban, aztán még egyet. És aztán egy harmadikat. Tudom, hogy a harmadik kör végén vár rám a csapattársam. Ráerősítek, hogy jó helyzetben adhassam át neki a stafétát. Minden erőmre szükség van. Látom, ahogy felkészül, vár, nézi, hogyan érkezem a célba. Egy pillanatra egymáshoz ér a kezünk. Amikor megragadja a stafétát, érzem a kézfejét a kezemen, egyetlen pillanat az egész, és már ő fut tovább. Én még szintén futok, mert visz a lendület. De lassítok is. Jó érzés. Megy tovább minden, megtettem, amit tehettem, most már ő az, aki a hátán viszi a csapatot. És rohan, körbe a stadionban.

Jó volt főszerkesztőként jelen lenni, jó volt irányítani az Opust, és jó átadni a feladatokat. Kovács Balázs és Angyal Sándor jó kombináció. Mert Hodossy Gyula vezetésével valóban kialakult egy erős csapat, ahol mindenki együtt van, dolgozik, és mindez: garancia. A jövőre. Balázs és Sanyi. A munka pontos, a feladatok adottak. Sanyi azt teszi, amit eddig is: hátteret ad. Balázs pedig tudja irányítani a munkát. Mert fiatal és lelkiismeretes, korrekt, és megvan benne a jó értelemben vett alázat.

Boldog voltam, hogy otthon lehettem az Opusban. Nagy figyelmet fordítottam arra, hogy pontosan, időre elkészüljön mindig. És próbáltam az arányokat is eltalálni, hogy az országos folyóirat tényleg felvidéki maradjon. Boldog vagyok, hogy mindez megy tovább. 

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Így szól a Bibliában Pál 2. levele Timóteushoz, annak 4. része, a 7-es szakasz. Mivel megtartottam a hitet, vagyis épült tovább az Opus, ezért nyugodt szívvel bízom a feladatokat Kovács Balázsra, az új főszerkesztőre. Fiatal, aki a nemes harcot szintén megharcolja majd, és el is végzi a futását. Ebben biztos vagyok. 

A stafétát tehát átadom.