Egy hideg márciusi napon céltalanul böngésztem az egyik könyvesbolt kínálatát, amikor a kezembe került két ifjúsági kisregény: a Kígyó és kard, valamint a Jönnek a vikingek! című kiadványok, Mary Pope Osborne könyvei. Azelőtt még sosem hallottam a Csodakunyhó-sorozatról, és bár az említett könyveket leginkább hat-hétéves kortól ajánlották, én azért hazavittem ezeket a négy és fél éves fiamnak. És milyen jól tettem! A két könyvet három röpke nap leforgása alatt kiolvastuk, majd rögtön kezdtük elölről, és akkor már tudtam: fokozatosan be kell szereznem a sorozat többi részét is. A fiam tátott szájjal, tágra meredt szemmel hallgatta a főszereplő testvérpár, Jack és Annie kalandjait, amelyek olvasása közben én is remekül szórakoztam, habár korántsem felnőtteknek szóló könyvekről beszélünk. A témaválasztások, az írónő alapos háttérmunkája és a jól elhelyezett csavarok azonban engem is megnyertek maguknak.

Na de ki is az a Mary Pope Osborne, és mi az a Csodakunyhó-sorozat?

Mary Pope Osborne amerikai írónő 1949-ben született, és 1982 óta publikál, elsősorban gyermek- és ifjúsági könyveket. Műveit eddig 35 nyelvre fordították le, és azokból több mint 134 millió példány kelt el világszerte. Az írónőt, aki életművét a gyerekek írás- és olvasási készségének fejlesztésére szentelte, az évek során számos díjjal tüntették ki. Legsikeresebb művei egyértelműen a Csodakunyhó-könyvek, melyenek első darabja 1992-ben látott napvilágot: ez volt a Dinoszauruszok földjén. A történetet azóta számos további kaland követett. A sorozat alapfelállása a következő: adott a nyolcéves Jack és hétéves húga, Annie, akik egy nap rejtélyes fakunyhót találnak az erdőben. A kunyhóban különféle könyvek vannak felhalmozva, és hamar kiderül, hogy a faházikó tulajdonképpen egy időgép, amellyel bárhová elutazhatnak – kalandjaik végén pedig ugyanabba a pillanatba térnek vissza, ahonnan útra keltek.

Az írónő látszólag kiapadhatatlan fantáziával keveri kis hőseit egyik kalandból a másikba. A gyerekek a dínók korából a lovagok korába, majd az ókori Egyiptomba, a japán nindzsák és szamurájok közé, vagy épp a dél-amerikai őserdő mélyére kerülnek. Megismerjük a karibi kalózok világát, kirándulást teszünk a jégkorszakba, elutazunk a Holdra, a vadnyugatra, az ókori Rómába közvetlenül a pompeji katasztrófa előtti időbe, egy ókori görög olimpiára, a Titanic fedélzetére (méghozzá éppen azon a bizonyos végzetes éjszakán), Camelotba és Artúr király korába is többször visszatérhetünk a könyvek által. A főszereplő gyerekpáros az első öt kötet után már konkrét feladatokat, küldetéseket is kap az idő- és térbeli utazásaikon, például kiderül, hogy a kunyhó Morgan le Fey, a cameloti boszorkány tulajdona, később pedig Merlinnel, a nagy varázslóval is megismerkednek – és ezáltal az ifjú olvasók nem csupán a történelembe, hanem a történelmi legendákba, mítoszokba is beavatást nyernek.

A sorozat amerikai és angol nyelvű kiadása között van némi eltérés. Míg magyarul minden kötet a Csodakunyhó sorozatcím alatt jelent meg, addig az eredeti kiadások két sorozatra bonthatók: a 6–9 éveseknek szóló „Magic Tree House Books” szériára, valamint a 7–10 éves olvasókat megcélzó „Magic Tree House Merlin Mission Books”-ra, melyek értelemszerűen a Merlintől kapott küldetések történetét mesélik el. Ez utóbbiak nyelvileg és dramaturgiailag is kissé komplexebbek, terjedelmüket tekintve pedig nagyjából másfélszer hosszabbak – szerintem egyébként ezek a sorozat legjobb darabjai.

Érdekességként jegyzem meg, hogy angolul 2015-ben megjelent egy „Magic Tree House Super editions” kötet is, a Danger in the Darkest Hour, amely a második világháborúba, nem sokkal a normandiai partraszállás előttre repíti szereplőinket, és ami még a Merlin-küldetéseknél is jóval hosszabb lett. Az írónő emellett negyven olyan ismeretterjesztő könyvet jegyez társszerzőként, amelyek az egyes Csodakunyhó-kötetek témájához kapcsolódnak, hogy az ifjú olvasók még többet megtudhassanak az egyes történelmi korokról és azok érdekességeiről.

Az egyszerű nyelvezettel, mégis izgalmasan, fordulatosan megírt könyvek egyértelmű pozitívuma, hogy míg a főszereplők valódi, sokszor életveszélyes kalandokba keverednek – azaz tényleg lehet értük izgulni –, addig a megoldás sohasem az erőszak: a gyerekek minden alkalommal a szívükre és az eszükre hagyatkozva juthatnak ki az adott kelepcéből, aminek következtében az is kiderül, hogy a dolgok sokszor nem is olyan feketék vagy fehérek, mint amilyennek látszanak. 

Külön szólnunk kell Sal Murdocca nagyszerű illusztrációiról, melyek tökéletesen illeszkednek a történetekhez. Ha pedig eddig nem derült volna ki: a Csodakunyhó-sorozat, amellett, hogy rendkívüli szórakozást nyújt, felhívja a gyerekek figyelmét a könyvek, az írott szövegek fontosságára, és tisztességes alapinformációkat közöl az egyes történelmi korokról, vagy épp az óangol mitológia egyes elemeiről – persze szervesen a történetekbe ágyazva.

Egyedül azt sajnálhatjuk, hogy a könyvek magyar nyelvű kiadása megállt huszonnégy kötetnél (ezeket az Animus adta ki 2009 és 2016 között), ami így elsőre ugyan nem tűnik kevésnek, csakhogy eredeti nyelven összesen negyven rész látott napvilágot a sorozatból (ebből kaptunk meg magyarul húszat), és további huszonhét rész a Merlin-küldetéseket felölelő szériából (amiből magyarul négyet adtak ki), plusz ott van a D-napról szóló különleges epizód, amelynek sajnos sosem készült el a magyar változata, hasonlóképpen az egyes regényekhez passzoló ismeretterjesztő könyvekkel. Sebaj, a megjelent huszonnégy magyar fordításnak attól még igazán örülhetünk, és ezeket valóban megéri begyűjteni az ifjú olvasók polcára, hiszen akkor is megfelelőek, amikor még a szülő olvas fel a csemetének, majd akkor is, amikor a gyerek már önállóan feledkezik bele a könyvekbe.

Mary Pope Osborne: Csodakunyhó. Animus, Budapest, 2009–2016