Luca megszólalni sem tudott a döbbenettől. Leesett állal lesett Levire, ezzel szemben Arnold csendesen vette tudomásul, hogy az unokatestvére éppen most kapott hatalmat az időutazáshoz. Ez a hatalom azonban nem érdekelte őt, neki valami más izgatta a fantáziáját.

– Mikor fog kívánni, Ali bácsi? – fordult csillogó szemmel a dzsinnhez.

– Micsodát, fiacskám?

– Hát, hogy Levi időt utazhasson.

– Ó, azt már el is intéztem.

Levi ámulva fordult a dzsinnhez.

– Ezek szerint már bármikor megtehetem?

– Igen, csak ki kell mondanod, hány órára akarsz visszautazni az időben, de jól vigyázz, mert…

– Tudom, csak egy lehetőségem van – legyintett Levi.

Látszott a vigyorgó képén, hogy máris terveket sző. Arnold a fiúra sandított. 

– Nem akarod most felhasználni?

– Az egylövésnyi időutazásomat? Ütődött vagy? – meredt rá Levi. – Maradjunk annyiban, hogy remélem, működni fog, ha eljön az ideje. Most inkább te add elő Ali bának az óhajodat!

– Igen, igen! – lelkesedett egyből Luca is.

A szemüveges fiú azonban, mintha csak az elevenére tapintottak volna, visszavonulót fújt.

– Ó, az én kívánságom az… az nem fontos! Illetve ráér – hebegte, és máris a szemüvegét kezdte törölgetni. – Szóval, mondd csak előbb te, Luca!

– Biztos?

– Hát persze!

– Köszi – vont vállat a lány, majd komoly szemét Ali bácsira szegezte. – Nekem elég furcsa kérésem lesz, de remélem, hogy teljesíthető…

– Mondd csak el nyugodtan, és mindjárt kiderül – biztosította a dzsinn.

– Jó, de ez olyan kérés, ami lehet, hogy nem fog tetszeni Ali bácsinak…

A boltocskában ismét izgalmas feszültséggel kezdett megtelni a levegő.

– Tehát mi volna a kívánságod, kislányom?

– Azt szeretném, hogy bármikor magamhoz hívhassam Satnyácskát, a démonlányt!