Hosszú másodpercekre néma csend borult a Csodalámpás boltra.

– Azt akarod, hogy magadhoz tudd hívni a fogadott lányomat, Satnyácskát? – ismételte Ali bácsi, mikor végre szóhoz jutott. – Tisztázzuk, hogy jól értem-e: ugye, nem telefonhívásról beszélsz?

– Persze hogy nem! – méltatlankodott Luca. – Hanem úgy, hogyha kimondom a nevét, azonnal megjelenjen a közvetlen közelemben, mint mondjuk a… mint a…

– Mint a magyar népmesékben! – nyerített fel Levi. 

– Jaj, fogd már be a szádat, te infantilis! – sóhajtotta Luca. Ám aztán megadta magát. – Hát inkább a Gyűrűk urára gondoltam, vagy bármelyik fantasy, vagy anime-sorozatra, amiben a hősök varázslattal magukhoz tudnak hívni egy segítőt. De ja, végül is a népmesékben is van ilyen. Ugye ezt nem kérhetem? 

Luca bánatosan pislogott Ali bácsira. Az öreg mintha valami olyasmit motyogott volna az orra alatt, hogy „Már megint ezek a filmsorozatok…”, de aztán Lucára nézett.

– Nem arról van szó, hogy nem kérheted, csak hát… Ti aztán döbbenetesek vagytok, ugye tudod?

– Mit tudok? – bámult Luca.

– Hát te, meg Satnyácska. Ő is pontosan ugyanezzel a kívánsággal állt elő, miután tegnap elmentetek.

– Micsoda? Hogy magához hívhasson… engem? – kerekedtek el Luca szemei.

– Pontosan – bólogatott Ali bácsi. – Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt évezredben hányszor teljesítettem dzsinn-erőmmel a kívánságát. De mivel ő is benne volt a tegnapi Vágyvölgyi Győző-műveletben, most neki is járt egy kérés, és…

– És maga megengedte neki? – vágott közbe Levi. – Megengedte, hogy egy démon magához hívhasson egy ilyen védtelen… szóval Lucát?

Nem lehetett biztosan tudni, hogy Láng Leventének a felháborodástól, vagy valami egészen mástól vörösödött-e el az arca. Ali bácsi azonban máris csitítani kezdte a fiút.

– Nyugalom, egyelőre senkinek nem engedtem meg semmit, rendben? Egyszerűen arról van szó, hogy Satnyácska ezt kérte, és kissé különös, hogy ma pedig Luca áll elő ugyanezzel. – A dzsinn karba fonta a kezét, és fürkészőn pillantott a lányra. – Nagyon egymásra találtatok a tegnapi macskasétáltatás közben, igaz?

Luca arca kipirult az izgatottságtól, de leküzdhetetlen mosoly is bujkált a szája szegletében.

– Ha Satnyácska is ugyanazt kívánta, amit én, akkor tényleg barátok lettünk, ugye?

– Nagyon úgy fest – morogta Ali bácsi. – És pont ez a barátság az, ami zavar engem.

– Meg engem is! – állt a dzsinn mellé Levi.

Kezét ugyancsak karba fonta. Hirtelen úgy tűnt, mintha a lezser fiú és a megfontolt öreg ősi szövetségesek lennének. Luca nem tudta, hogyan védekezzen a túlerővel szemben, ezért csak hallgatott.

– Arról van szó, kislányom, hogy egy démon és egy ember barátságából még sohasem sült ki semmi jó a történelemben – törte meg végül a csendet Ali bácsi. – Az ilyen kapcsolat szinte minden alkalommal katasztrófához vezetett. A ti esetetekben viszont…

– Igen? – sikkantott fel reményteljesen Luca.

– Szóval most a fogadott lányomról, Satnyácskáról van szó, az egyetlen démonról, aki képes igazi gonoszkodás nélkül élni. Ráadásul téged különösen megszeretett, Luca. Biztos vagyok benne, hogy soha nem tudna bántani, ezért aztán… Szóval legyen, engedélyezem a kívánságotokat!

– Micsoda?! – kiáltott fel Levi.

Ám a hangját elnyomta egy diadalordítás: 

– Éljeeen!

– De kizárólag feltételekkel! – emelte a magasba az ujját Ali bácsi.

– Hát persze, persze.

Luca elmondhatatlan örömet érzett, de máris készen állt az alkudozásra.

– Levinek nem engedtem a korlátlan időutazást, és nektek sem engedem meg, hogy csak úgy ugráljatok a térben – szögezte le Ali bácsi. – Ezért naponta összesen egyszer hívhatjátok egymást.

Lucának egy pillanatra elfelhősödött a tekintete.

– Háromszor? – mosolygott aztán a dzsinnre.

– Egyszer.

– Kétszer, naaa!

– Jó, de csak vészhelyzetben.

– Egyszer vészhelyzetben, egyszer meg csak úgy, legyen szíveees! – nyafogott Luca.

– Legyen – sóhajtotta Ali bácsi. – De minden hívásról tudni akarok, különben vége az egyezségnek!

– Ez csak természetes! – bólogatott Luca. Aztán megölelte a dzsinnt. – Nagyon köszönöm! Vagyis hogy köszönjük!

A mellettük ácsorgó Levi szóhoz sem jutott. Egyelőre maga sem értette, miért idegenkedik annyira a kialakult helyzettől. Olyan érzése támadt, hogyha Luca és a démonlány közel kerülnek egymáshoz, ő elveszít valamit. Csak hát egyelőre nem tudta megfogalmazni, hogy mit. Ezért aztán csak visszatelepedett a pult tetejére, és onnan dobta be a hirtelen eszébe jutó kérdést:

– Amúgy, ha már itt tartunk, hol van Satnyácska?

– Na, vajon hol? Nyilván a csodalámpásban lustálkodik – legyintett nagyot Ali bácsi. – Veletek ellentétben ő már egyáltalán nem jön lázba egy magamfajta öreg dzsinntől.

– Nem akarod idehívni? – szegezte Lucának a kérdést Arnold.

Ez aztán egyszerre Levit is jobb kedve derítette.

– Ez az! – helyeselt. – Kíváncsi vagyok, hogy néz ránk, ha iderántod!

Luca először grimaszt vágott, de aztán izgatottan fordult Ali bácsihoz.

– Már működik a képességem?

– Megadtam rá az engedélyt, szóval működnie kell.

Luca most már nem sokat teketóriázott.

– Satnyácska, gyere hozzám! – kiáltotta, és szívdobogva várta a hatást.

A mosolya azonban szép lassan elolvadt, mert hiába hívta másodjára, harmadjára, sőt tizedjére is, a démonlánynak nyoma sem volt.